A makói ortodox zsidó közösség

Vallási élete

Az ortodox közösség a szakadást követően az újítás mellett döntő korábbi közösségtől függetlenedve létrehozta a párhuzamos alapvető hitközségi intézményeket, a vallási élet terén azonban hangsúlyeltolódás volt tapasztalható a korábbi intézményesült vallásgyakorlási formák fenntartásának irányába. A közösség rabbijai a hívek támogatásával továbbra is jelentős jesivát ("talmudiskolát") tartottak fenn, míg a makóiak serdülő fiai többnyire más neves jesivákat látogattak, s a keresztény szóhasználat " csodarabbijaihoz" fűződő irányzat hívei is megjelentek a közösségben.

A romantikus stílusú ortodox zsinagóga 1895-ben, az új rituális fürdő (mikve) pedig 1926-ban épült fel. A közösségben egy chászid csoport alakult ki, akik a szefárd rítust követték, s " Machzike Tora" néven imaegyletet alakítottak, melynek külön imaháza és vezetősége volt a " Sutu udvarban". Ez azonban nem jelentette az ortodox, askenáz közösségtől és rabbijától való eltávolodást. E chászid, kelet-európai hatásnak tudható be a rituális fürdő szerepének férfiak körében tapasztalható felértékelődése, amelynek használata az askenáz ortodox zsidóság esetében többnyire csak a szombatot és nagyünnepeket megelőző alámerülésekre korlátozódott.

"Ezek mindég hajnalba mentek, munka előtt. Emöntek a fürdőbe, lëmártóztak. Nem fürödtek azok a férfiak, csak lëmártóztak, és utána möntek a templomba, onnan mög möntek dógozni." - mesélte egy 1933-ban született makói katolikus asszony, aki gyerekkorában sok időt töltött " chószed" gyerekek között, mivel apja műhelye az egyik " Zsidó utcán" volt. " Utána má möntek dógozni, de vótak a tanuló fiúk, oan serdülő gyerökök (?) sok rabbinövendék vót köztük, azokat is vitték. Hajnalba főketették, oszt mindannyian mindön rögge imádkoztak." A vallási oktatatásban ezt, azaz a jesivát megelőző alapfokú intézmény a chéder volt. Az ortodox közösség elemi iskolája, amely a világi oktatást is biztosította, a jesiva melletti épületben működött, ahol az 1944. áprilisi összeírás szerint a 215 tanulóval 4 tanító foglalkozott.

Az első jesiva vezetője Salamon Zalman Ullmann (1826-1863) rabbi, a Jeriát Slomo szerzője volt. Ezt követően az 1913-ban odakerült Mose Vorhand (1862-1944) rabbinak, az Ohel Mose szerzőjének tevékenysége alatt működött ismét jelentős jesiva Makón. Vorhand rabbi néhány év múlva már 150 tagú jesiva vezetője lett. Az I. világháború idején aktuális témaként a siur ijjun ("elmélyedés") keretében az águná problémáját választotta. A jesiva irányítását később unokájának férje, Mose Nátán Lemberger (1909-1982) rabbi, az Áteret Mose szerzője segítette. A bócherek ellátásáról a közösség erejéhez mérten karitatív tevékenység keretében gondoskodott.

A magyarországi jesivákban az oktatás, amely jiddisül folyt, nem volt korhatárhoz kötve: a bócherek 13-17 éves fiúk, de 26-28 éves férfiak is lehettek. A fiatal fiúk többnyire közösségüktől távol eső jesivákban tanultak, hogy az otthoni ismerős környezet ne vonja el őket a tanulástól és az addigi anyai befolyás megszűnjön. A tanház ugyanaz a szoba (kwatir, kvártély) volt, amelyet szállásul három-négyen béreltek ki. Hasonló megoldásokhoz folyamodott a makói ortodox közösség is, amely a Zsidó Újság 1929-es közlése szerint a százon felüli létszámú jesiva növendékeinek szükségleteit mind az elszállásolás, mind pedig az étkeztetés tekintetében ellátta. A makói ortodox fiúk távolabbi magyarországi neves jesivákban tanultak, többek között a huszti vagy a pápai jesivát látogatták. Az utóbbi hatását és jelentőségét tükrözi az is, hogy 1941-ben a makói ortodox ifjúság egy része megalapította a " Chevra Bachurim Machzike Tora" nevet viselő egyesültet, melynek tagjai elsősorban a pápai jesiva makói tanítványai voltak. A két világháború közötti magyarországi jesivákban folyó oktatást adományokkal segítő " Országos Tomché Jesivosz" munkájába 1929-ben kapcsolódott be a makói közösség, ami felkeltette a magyarországi ortodoxia figyelmét. A helyi csoportja ekkor 150 tagot számlált.

A közösség életében kiemelkedő helyen állt a talmudtanulás, e célra több vallási társulat, egylet alakult fiúk, férfiak számára. Az ortodox ifjak egyesületéről, a makói " Tiferesz Bachurim"-ról (Orthodox Izraelita Ifjak Önképző Egyesülete), mint hosszabb ideje fennálló egyesületről számol be az ortodox sajtó 1927-es újjáalakulása kapcsán. Működésének célja " az ifjúság talmudtanulásának intenzívebbé tétele" volt. Taglétszáma ekkor 70 fő. Számukra az ortodox zsinagóga udvarában építettek új helyiségeket, melyek felavatására 1928-ban került sor. Az estély keretében új tóraszekrény-takarót ("porajhesz") is avattak, valamint jelentősebb összegű adományokkal támogatták könyvvásárlásukat. Az egyesület hatáskörébe tartozott a makói " Tomché Jesivosz" tagsága részéről a magyarországi jesivák támogatására szolgáló "heti járulék" beszedése. A " Tiferesz Bachurim" jelentősebb rendezvényei közé tartoztak a szijumok, nagyobb közös tanulási időszakot lezáró közösségi rendezvények, amelyek ünnepélyes keretek között történtek, s közös étkezéssel, beszédekkel zárultak. Ezek többnyire a Talmud könyveinek szakaszos áttanulását zárták le, de halálozási évfordulóhoz (Jahrzeit, jurcájt) kötődő megemlékezésre is alkalmat adhattak. Ilyen volt például a pápai jesivában tanult makói fiatalok " Chevra Bachurim Machzike Tora" nevet viselő, Makón a helyi " Tiferesz Bachurim"-mal párhuzamosan működő egyletének a mesterükként tisztelt elhunyt pápai rabbi slosimja alkalmából tartott " misnájosz-szijüm"-je. A " Tiferesz Bachurim" nősülő tagjainak búcsúztatására szintén szervezett estélyeket.

Makói boherek

(Homonnai-hagyaték JAM)

Az ifjúsági egyletek mellett Makón "Sasz-chevra" működött, amelyben felnőtt, Talmudban járatos férfiak a Talmud bizonyos időtartamhoz kötött szakaszos áttanulását vállalták fel az adott közösségben. Ennek tejesítését esetenként egy jelentősebb rebbe halálozási évfordulójához kötötték. Ez a makói esetében Ullmann rabbi, " híres régi makói gaon, a 'Jeriojsz Slojmoj' szerzőjének Jahrzeitja" volt. Ezek a szijumok a jótékonyság gyakorlására is alkalmat adhattak.

Ezek a megemlékezések jeles rabbik makói látogatásaihoz is keretet nyújthattak, ahogyan az újfehértói főrabbi, Rosenberg Saul 1928-as makói vendégeskedésének esetében történt. E látogatások azonban véletlenszerűek is lehettek. 1928-ban a przemysli rebbe, Ráv Pinchosz Twerszki és kísérete látogatott Makóra. Hasonló látogatás emlékét őrzi a külföldre került makói ortodoxok emlékezete a Makóra látogató munkácsi rebbe és az őt felkereső egyik makói csendőr kapcsán, aki hosszú gyermektelenség után a rebbe áldását követően hamarosan apa lett.

A makói közösségből szervezett zarándoklat formájában neves magyarországi rebbék halálozási évfordulóin - keresztény szóhasználattal élve a csodarabbik " zsidó-búcsúin"- is részt vettek. Ilyen jelentős zarándokhely volt Nagykálló, Eizik Taub sírja, ahova a makóiak a két világháború között bérelt autóbusszal utaztak. Ekkor a neves csodarabbik oda érkező vagy környékben tevékenykedő leszármazottait, élő rebbéket is felkereshettek tanácsukat, közbenjárásukat kérve. A makói közösség az újfehértói rebbével, Reb Sólajm Eliezerrel, szanzi rebbe fiával tartott fenn szorosabb kapcsolatot, akinél 1930-ban a zarándoklat lezárásként a szombatot is töltötték.

A makói ortodox közösség köznapjai során is kiemelt figyelmet fordított a vallásgyakorlás hagyományos formáira. 1927-ben a közösségben vezető szerepet betöltő három férfiú korai, gyors, egymás utáni hirtelen halálát közösségi krízishelyzetként értelmezték. A harmadik halálesetet, a " Sasz-chevra" korán elhunyt elnökének halálát követően a hitközség egy talmudi példa szerint a közösséget érő " csapásokra" tekintettel önvizsgálatot tartott, a rabbi-kar pedig a vallási élet szigorítása érdekében tett lépéseket.

Időközben a haláleseteket büntetésként kiváltó közösségi vétkeknek, egy névtelen bejelentés nyomán az egygyerekes családmodell közösségbeli vélt terjedését tekintették.  Ennek hatására leellenőrözték a közösségbéli házasságlevelek meglétét, a lakások vallási törvények szerinti berendezését, valamint megtiltották a kávéházakban történő kártyázást a közösség tagjainak. E rendeleteket a Zsidó Újság című ortodox lap tudósításában az olvasók számára követendő példaként, a makói ortodox közösség érdemeként emelte ki.

Hasonló jelentőségű, közösséget érintő esemény volt évente a pészáchi smire macesz (őrzött pászka, kovásztalan kenyér) elkészítése. A smire macesz ugyanis már a búza aratásától szigorú felügyelt alatt készült, hogy az erjedést, kovászosodást elkerüljék. Adatközlői visszaemlékezés szerint ehhez helyi keresztények segítségét is igénybe vették. Az erre fenntartott búzát a Sarnyai-féle szélmalomban őröltették, amit erre az időre bezárattak, valószínűleg mert előtte homectalanítani (a kovászostól, ellenőrizetlen búzától és liszttől mentessé tenni) kellett. A teljes kiőrlésű lisztet a zsinagóga melléképületének egyik helyiségében szitálták meg, majd a hitközség iskolájában lévő, erre a célra fenntartott kemencében vallási felügyelet alatt sütötték meg.

A vészkorszak után

A makói zsidóság csak részben került Auschwitzba. Az ausztriai munkatáborokba deportáltak nagyobb része így túlélte a vészkorszakot, amely más vidéki ortodox hitközségek esetében sokszor a megsemmisüléshez vezetett. Vidéki ortodox gyerekek is jelentősebb számban Debrecen és a hajdú városok mellett csak Makón voltak. A makói hitközségeket hamar újjá tudták szervezni, illetve Makón kívüli hittestvéreiknek is nyújthattak segítséget.

A kivándorlás gondolata azonban már ekkor kezdett körvonalazódni, ami a hagyományos életformának és vallásgyakorlásnak nem kedvező új társadalmi berendezkedés kialakulásával 1952-ig, majd a nyugati határ megnyitásával 1956-ban ismét egyre hangsúlyosabbá vált.

A vallási élet zavartalanságának biztosítására a megváltozott körülmények között átmeneti alternatívát az 1950-es évek elején a Zafir Miksa kezdeményezésre megalakított "szombattartó szövetkezet", a Béke KTSz nyújtott. 1956-ban azonban a szövetkezeti elnök szervezésében a tagság 80%-a külföldre távozott. Az ortodox zsidóság így eltűnt a város vallási életéből. Mára az 1990-es évek vallási újjáéledése révén nyíló új lehetőségek hatására tűnt fel ismét a külföldön újjáalakult " makói" ortodox közösségek visszazarándokolásának, világtalálkozóinak formájában.