Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület - a makói zsidóság örökségének megőrzéséért  

"Egyesületünk  célja, hogy összegyűjtse, ápolja és megőrizze az egykor Makón élt zsidó közösség szellemi és tárgyi örökségét az utókor számára. Oktatással, megemlékezések, kultúrális programok szervezésével  ébren tartsa emléküket, a város modernizációjában betöltött jelentős szerepüket. Dr. Kecskeméti Ármin nelológ főrabbi szellemi örökségét vállalva egyesületünk alapértéknek tekinti a toleranciát, a szolidaritást és az emberi mivolt mindenkinek kijáró tiszteletét, tevékenységünkkel ezen értékek érvényesülését segítjük elő."

(Részlet az Alapszabályból)
 


















B L O G T É R
Gonda Júlia

G o n d a  J ú l i a
w e b n a p l ó j a





















Klezmer- és világzenei koncertek, irodalmi estek, történelmi kerekasztal-beszélgetések és szecessziós séták is lesznek a Mezővárosi Zsidó Napok rendezvénysorozat programjai között. Péntektől vasárnapig Hódmezővásárhelyen az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó kultúrával és a város zsidó emlékeivel.

A programsorozatot a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) szervezi, a résztvevők pénteken elmennek Makóra Vorhand Mózes csodarabbi sírjához, előadással egybekötve megtekinthetik a felújított zsinagógát, majd helytörténész vezetésével múltidéző sétát tartanak Makó belvárosában. Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galéria udvarán pedig fellép a Budapest Klezmer Band és a Fellegini Klezmer Gipsy zenekar is.

Szombat délelőtt az irodalom kapja a főszerepet az Alföldi Galéria kiállítótermeiben, ahol Túri Tímea makói írónő olvas fel könyvéből Vázsonyi János szaxofonművész zenei aláfestésével, majd kerekasztal-beszélgetést rendeznek és előadásokat tartanak. Lesznek koncertek is, a Zsinagógában lép fel két népszerű vásárhelyi együttes, a világ- és népzenei stílusban zenélő Sheket és a Söndörgő. A harmadik napon a Zsinagóga és a Holokauszt Múzeum bemutatásával zárul a programsorozat, ahol megemlékeznek a 150 éve született Herzl Tivadarról, a cionizmus atyjáról is.

(Forrás: mon.hu)


"R a b b i k  n y o m á b a n "
M a k ó n

Képek: Gonda Júlia



I r o d a l m i   d é l e l ő t t  T u r i   T i m i v e l  
    a z  A l f ö l d  G a l é r i á b a n
   




Turi Timea író különleges élménnyel ajándékozta meg azokat az érdelődőket,
akik július 3-án, a hódmezővásárhelyi
Alföld Galéria egyik kiállítótermében
részt vettek azon a felolvasáson, 
amelyen a fiatal írónő "Költözés" című
novellájából olvasott fel részleteket.

A novella részleti idén februárban a
Szombat című folyóiratban
is megjelentek:



    









D r.  K e c s k e m é t i  Á r m i n  E g y e s ü  l e t
Makó 6900, Vorhand rabbi tér 3.

Levelezési cím: Makó 6900, Apaffy utca  17/a
e-mail: kae.mako@gmail.com