Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület - a makói zsidóság örökségének megőrzéséért

   
 






























































A KÖNYVRŐL
A holokauszt gyermemei egy könyv a vészkorszak-
ról. Arról, hogyan élte át a felfoghatalant négy makói zsidó gyermek.


A kötetben négy zsidó fiatal, Pali, Péter, Jitzak és Lea személyesvisszaemlé-
kezésein keresztül ismer-
hetjük meg a holokauszt törtetét.
Az ő sorsukat kísérhetjük végig a háború előtti békeévektől a zsidótörvények megszorí-
tásain keresztül a gettó, majd a lágerek poklába, végül tanúi lehetünk az újrakezdésnek is.

 
A PROJEKTRŐL - A "Holokauszt gyermekei" porjekt 2010 októberében indult. Célja, hogy a könyvet mint oktatási segédanyagot eljuttassuk Makó általános és középiskoláiba.
A projekt az OktaTárs program keretében a HDKE és a washingtoni Holocaust Memorial Museum szakmai támogatásában részesült.

2011 tavaszán tankönyvcsomagokat juttattunk el azoknak az általános iskoláknak, amelyek vállalták, hogy tanítanak belőle. A köteteket könyvtári állományba vették, így több éven keresztül használhatják azokat az oktatásban.

Honlapunkra folyamatosan töltjünk fel tanítást és a tanulást segítő anyagokat.

LETÖLTÉSEK




Pedagógiai segédletek


A könyv fejezetei (pdf)


Források
Bevezető tanároknak
Bevezető diákoknak
Tanmenetek és óravázlatok
1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.
Bárdos Pál levele
Jitzak Perlmutter levele
Lea Schnapp levele




A projektben részt vevő iskolák:
Szikszai György Református Általános Iskola - Makó
József Attila Gimnázium - Makó
Makói Oktatási Központ - Makó
Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola
Makó

Dr. Ámbédkár Gimnázium és Szakképző Iskola - Sajókaza
Dózsa György Általános Iskola - Apátfalva



Kapcsolat - Amennyiben bővebb felvilágosítást szeretne a projektről vagy csatlakozni szeretne, kérjük a következő e-mail címre írjon nekünk: kae.mako@gmail.com
Köszönjük!


D r.  K e c s k e m é t i  Á r m i n  E g y e s ü l e t
Makó 6900, Vorhand rabbi tér 3.

Levelezési cím: Makó 6900, Apaffy utca  17/a
e-mail: kae.mako@gmail.com