DR. KECSKEMÉTI ÁRMIN EGYESÜLET                                      MAKÓI ZSIDÓ HONLAP                                                       MAKÓI VIRTUÁLIS ZSIDÓ MÚZEUM     
 
  

"Egyesületünk  célja, hogy összegyűjtse, ápolja és megőrizze az egykor Makón élt zsidó közösség szellemi és tárgyi örökségét az utókor számára. Oktatással, megemlékezések, kultúrális programok szervezésével  ébren tartsa emléküket, a város modernizációjában betöltött jelentős szerepüket. Dr. Kecskeméti Ármin nelológ főrabbi szellemi örökségét vállalva egyesületünk alapértéknek tekinti a toleranciát, a szolidaritást és az emberi mivolt mindenkinek kijáró tiszteletét, tevékenységünkkel ezen értékek érvényesülését segítjük elő."

(Részlet az Alapszabályból)
 



















Kisfilm a könyvről a YouTube-on


















a holokauszt gyermekei

Elkészült
"A holokauszt gyermekei"
című könyv, amelynek bemutatójára
2010. május 27-én került sor Budapesten,
a Páva utcai holokauszt központban,

a KönyvESTék rendezvénysorozat keretében.

A szerzővel Bárdos Pál író és Pécsi-Pollner Katalin irodalomtörtész beszélgetett.



A könyvet - egyelőre - csak a Páva utcai holokauszt központban lehet megvásárolni
vagy e-mailben (kae.mako@gmail.com) lehet
megrendelni 2000 forint (plusz postaköltség) áron.



Ezúton is köszönjük mindazok segítségét,
akik támogatták a kötet megjelentetését.




"A holokauszt gyermemei" egy könyv a vészkorszakról. Arról, hogyan élte át a felfoghatalant négy makói zsidó gyermek. A könyv elsősorban 13-18 éves korosztály számára készült történelmi segédkönyv, de megérint és magával ragad bárkit aki elolvassa.

A kötetben négy zsidó fiatal - Pali, Péter, Jitzak és Lea - személyes visszaemlékezésein keresztül ismerhetjük meg a holokauszt törtetét. Az ő sorsukat kísérhetkük végig a háború előtti "boldog békeévektől" a zsidótörvények megszorításain keresztül a gettó, majd a lágerek poklába, végül tanúi lehetünk az újrakezdésnek.

Gyermekeinket és minket, magunkat is utazásra hív ez a könyv. Egy nehéz útra, amely nemcsak időben és térben repít messze bennünket, de gondolkodásra késztet a jóról és a rosszról, s a legrejtelmesebb dologról: az emberi természetről.

KÖNYVBEMUTATÓK
A kötetet a Páva utcai holokauszt központban mutatták be 2010. május 27-én.
Urbancsok Zsolttal Bárdos Pál író és Pécsi Pollner Katalin irodalomtörténész beszélgetett.
A makói könyvbemutatóra terveink szerint 2011. május 12-én kerül sor.


                                 





makoi holokauszt emlekkonyv

Makói holokauszt emlékkönyv

A vészkorszak 60. évfordulójára könyvet jelentetett meg a makói zsidó közösség, amelyben az elpuszított zsidó mártíroknak állított emléket. Emellett a kötetben a makói zsidóság 1938 és 1945 közötti sorsát bemuató tanulmány, számos eddig ismeretlen dokumentum és Bárdos Pál író visszaemlékezése olvasható.

A most már csak korlátozot számban kapható kötet megvásárolható a Páva utcai holokauszt központban, vagy utánvéttel megrendelhető egyesületünk címén (kae.mako@gmail.com, ára: 2500 forint)
.

 









D r.  K e c s k e m é t i  Á r m i n  E g y e s ü  l e t
Makó 6900, Vorhand rabbi tér 3.

Levelezési cím: Makó 6900, Apaffy utca  17/a
e-mail: kae.mako@gmail.com