| Makó
a Dél-Alföld szívében, a
Maros-folyó mentén fekszik.
A
város az 1740-es évek óta adott
otthont az ide települő zsidóságnak.
Az
egykor méltán híres
közösséget a
történelem viharai
szétszórták, az itt
élő zsidók hitközségi
szervezete 250
év után megszűnt. Sok elszármazott
zsidóban azonban továbbra is
él a
"makóiság" tudata,
szülőföldjüknek, hajdan itt élt
őseiknek és rabbijaiknak emléke.
Ennek
a "virtuális közösségnek" ma az
Egyesült Államoktól Izraelig,
Londontól Bécsig
több ezer tagja van.

Oldalaink
a makói zsidóságról
nyújtanak
különböző
kultúrakutatói olvasatokat,
helytörténeti, szociográfiai,
vallásetnológiai/kulturálisantropológiai
szövegeket. Honlapunkat úgy
állítottuk
össze, hogy bemutassuk Makó zsidó
vonatkozású helytörténeti,
vallási
és kulturális vonatkozásait.
Arra törekedtünk, hogy honlapunk
kiindulópontul szolgálhasson azoknak, akiket a
makói zsidóság múltja
és jelene érdekel, valamint
tájékozódhassanak azok,
akik meg szeretnék ismerni Makónak ezt a
sajátos arcát.
Reméljük,
hogy akár ide látogató
érdeklődőként, akár a makói
zsidó
közösség tagjaként
örömét leli e virtuális
barangolásban!

|